48.fejezet

Első tanítási napom reggelén Virág kelt:
   - Sophieee, hoztam reggeliiit.
   - Miért kontárkodsz a konyhámban? - nyöszörgök, mire felnevet.
   - Inkább idd meg a kávéd. Én a fürdőben leszek - paskolja meg a vállamat. Az éjjeliszekrényemre pillantok, és Harry áll mellette, kezében egy starbuck's-os macchiatoval.
   - Hát te? - képedek el.
   - Hát én viszlek ma suliba - feleli természetes hangon.
   - Dehogy megyek én suliba! - bújok be a takarom alá.
   - Öhm... dehogynem! - hallom barátom hangját, és a következő érzem, hogy valami nehéz behuppan mellém. Két erős kéz megragad a derekamnál, és elkezd csikizni.
   - Neeee! - visítok fel, és megfeszült testtel elkezdek röhögni - felkelek, eskü, csak kínzást neee! - könyörgök, mire Harry hangosan felnevet, majd hátulról szorosan a karjába zár. Hüvelykujjával végigsimít az oldalamon, és belepuszil a nyakamba - kellemesebben képzeltem el az első sulinapomon való ébredést... - dünnyögöm magam elé, és érzem a vállgödrömben, hogy barátom mosolyog. Befordít maga alá, fölém kerekedik, és végigsimítva az arcomon megcsókol.
   - Például így? - húzza félmosolyra a száját.
   - Hát, kezdhetted volna így is... akár - felelem, mire újra felnevet, és kigyűri közülünk a takarómat, óvatosan rám nehezedik, és megint megcsókol. Keze a nyakamról a derekamra, majd a csípőmre vándorol, míg én beletúrok a hajába. Csókunk egyre hevesebbé válik, Harry egyre erősebben szorít magához, ahogy a nyakamat csókolgatja, aminek következtében a vállába kapaszkodom, és...
...és kinyílik a fürdőszobaajtó.
   - Harry! Én nem ilyen ébresztésre gondoltam! - ripakodik rá Virág, és barátom először lefagy, majd szégyenkezve a vállamba fúrja a fejét, mire hangosan felröhögök - na, te is csendben maradhatsz... suli előtt? Komoly? - hord le engem is, bár már ő is röhög saját magán.
   - Mondtam, hogy feslett vagy - vigyorog rám barátom.
   - Pajzán Harry inkább csak maradjon meg magának, rendben? - lököm le magamról, mire lezakózik a földre. Ijedten az ágy szélére fordulok; Harry seggre esett, és most a kezén megtámaszkodva ül a földön, mint egy jól lakott ovis.
Behúzom a lábamat magam alá, és beleiszok a macchiatomba, amíg Virág  a szekrényemhez lép, és elkezd kutakodni benne.
   - Mit csinálsz, drága? - érdeklődöm.
   - Kiválasztom, mit vegyél fel - dobja a kék virágos ruhámat a takaróra.
   - Virág, imádnám, ha Sophie így menne ma suliba, de... - mutatja felénk a BlackBerry-jét - ma esni fog.
   - Ó... akkor... - ássa bele magát a gardróbomba újra unokatesóm - megvan! Tudom - fekete csőgatya és mellény, sötétkék-fehér csíkos ujjatlan póló és arany nyakkendő, ami tavaly Halloween-kor volt az ismertetője az osztályunknak. A piros Converse-emmel tisztára úgy nézek ki, mint Selena Gomez a Tell me something I don't know klipjében.
   - Imádom - pattanok ki az ágyból, és az utolsó cseppeket kikortyolva a papírpohárból, az összeállításommal a kezemben beslattyogok a fürdőbe, és gyorsan felöltözöm - amúgy, hány óra van? - lépek ki a fürdőből - Virág?
   - Niall-lal beszél - feleli Harry az ajtó felé biccentve - és háromnegyed hét lesz.
   - Akkor indulnunk kéne, nulladik órám irodalomfakt - állok meg az egész alakos tükör előtt, és dús barna hajamat előredobva lófarokba kötöm. Mikor felegyenesedek, Harry mögém lép, kezét a derekamra helyezi, állát pedig megtámasztja a fejem tetején - mi az? - kérdezem, magunkat figyelve a tükörben.
   - Gyönyörű vagy - feleli barátom, mire mosolyogva szembefordulok vele, karomat a nyakába akasztom, és nyomok egy puszit a szájára. Harry visszacsókol, keze a csípőmre csúszik, és finoman magához húz, így kicsit lábujjhegyre kell állnom. Annyira beleveszek a csókunkba, hogy csak akkor veszem észre, hogy a bal lábam a levegőben van, amikor eltávolodunk egymástól.
   - Minden csókunknál fellendítem a lábam...? - tűnődöm el, még mindig Harry-be kapaszkodva. Ő csak felnevet, mikor Virág válaszol a kérdésemre az ajtóból:
   - Igen. De nem mindig ilyen magasra... hogyhogy csak most vetted észre?
   - Nem tudom! - nevetem el magam.
Kocsiba ülünk - Harry megfogja a kezem -, és barátom csak ennyit kérdez:
   - Ma nem leszünk együtt este?
   - Az ki van zárva - csóválom meg a fejem Virágra mutatva.
   - Öhm... én ma Niall-lal leszek - mondja vonakodva unokatesóm.
   - Akkor mégse - helyesbítek, ugyanazzal a hangsúllyal, ahogy az előbb beszéltem.
   - Haragszol? - rágja a szája szélét sis.
    - Már miért haragudnék? - fordulok hátra mosolyogva - Niall is fontos neked, ez természetes - Virág előrehajol, és nyom egy puszit az arcomra:
   - Imádlak.
   - Megjöttünk - jelenti ki Harry - mikor végzel? Érted jövök.
   - Fél négy.
   - Mi van?
   - Nyolc órám van! Sőt, ha úgy vesszük, kilenc - célzok a nulladik órámra.
   - Én egyetlen drága szívem... - szorítja meg Harry sajnálkozva a kezem.
   - Nem vészes - vonom meg a vállam - na, megyek - nyomok egy puszit barátom arcára - szia, Viii!
   - Holnap ígérem, nem szökök - búcsúzik barátnőm, miközben kiszállok a kocsiból.
Megvárom, míg elfordul az autó a sarkon, és csak utána megyek be a suliba. Az irodalmat a saját termünkben tartják hál' istennek, így nem kell rohangálni az épületben, mint a veszett egér.
A tanárom, Ms River tündéri egy nő, egész órán a nyárról beszélgetünk faktos társaimmal, házinak meg egy négyoldalas fogalmazást kell írni a szünidőnkről, pro és kontra érvekkel. Ezt egy biosz, majd egy rajz követi, mindkettő az egész osztállyal, így Adam és Angie boldogít az órákon. Harmadik-negyedik órám duplamatek, ami még alapszakon is szívás, aztán egy olasz, ahol a nyárról beszélgetünk. Majd egy töri és egy tesi, végül, az utolsó órában, egy etika. Ahol az első tizenöt percben a tanár, Mr Violet bemutatkozik, elmondja, mit vár tőlünk, majd elsüt egy... eléggé nyomorék poént, de legalább feloldja a hangulatot, és mindenki felröhög - na, jó! Elég a mókából - csapja össze a tenyerét lelkesen, így lecsillapodunk - legalább fél órát hadd tanítsak. Az első témánk, amivel a tanévben talán a legtöbbet fogunk foglalkozni, az a tinédzserkori terhesség és az abortusz kérdése - ül fel a tanár az asztalra. Először fel sem fogom, miről van szó, de amikor meglátom a füzetemben az általam leírt címet, kiesik a toll a kezemből - ennyire sokkoló? - mosolyog rám Mr Violet. Nem is tudná, mennyire... most igazán szükségem lenne Harry-re!
Felveszem az írószert a földről, és magam elé meredve jegyzetelek tovább. Adam egyszer csak megböki a vállamat, és egy összehajtogatott papírt dob a füzetemre. Halkan kinyitom a levelet:
Jól vagy?:( Olyan sápadt az arcod...:S - Angie xx
   - Amúgy minden kóser? Fura vagy - suttogja padtársam is.
   - Adam, ne fűzd a lányokat az órámon, ha jól tudom, Sophie-nak még barátja is van - szól rá a tanár, mire az osztály halkan felnevet, és páran hátrafordulnak hozzánk. Mosolyogva biccentek egyet, és mikor minden figyelem újra a tanárra összpontosul, válaszolok a kis papíron:
Persze, csak ez tök szomorú téma...:( - végül is nem hazudtam. Tényleg tök szomorú. Különösen nekem...
Először Adammel tudatom a válaszomat, majd Angelicának is továbbítom a cetlit. Alig várom az óra végét, ami így, persze, egy örökkévalóságnak tűnik, mire kicsöngetnek. Felpattanok a helyemről, összerámolom a cuccomat, odadünnyögök egy "ciao"-t barátnőmnek és padtársamnak, majd kiviharzok a teremből.
Kilépek a suliból, és Harry-t az utca másik oldalán találom, a kocsijának dőlve, toronyiránt a főbejárattal. Épp egy fejrántással igazítja meg a haját, mikor meglát engem. Elmosolyodik, és ellöki magát a kocsitól, míg én ész nélkül átrohanok az úttesten. A karjai közé vetem magam, és ahogy a fejem a mellkasába fúrom, kibuggyannak a könnyeim.
   - Sophie... - ölel meg barátom, majd aggódó tekintettel messzebb tol magától, hogy lássa az arcomat - kicsim, mi a baj? - szó nélkül beülök az anyósülésre, és letörlöm a könnyeimet. Harry hazavezet, és hang nélkül tesszük meg az utat. A ház előtt leállítja a motort, és a kormányból az ölébe ejti kezeit - ha nem fogod elmondani, legalább adj egy célzást vagy füstjelet vagy valamit - mondja, miközben én a táskámban kutatok. Harry ölébe dobom az etikafüzetemet, majd kiszállok a kocsiból, és berohanok a házba. Ledobom a cipőmet, felsietek a szobámba, átveszem a sortomat, és a mellényemet is lecserélem egy vastagabb pulcsira. Megmosom az arcom, és lemegyek a nappaliba. Harry akkor lép be a házba, mikor én a lépcső aljába érek. Göndör hajából csurog a víz, és fehér pólója is nedvesen tapad a felsőtestére. Elkezdett szakadni az eső.
Ledobja a füzetemet a földre, és elém lép:
   - Még mindig fáj? - kérdezi halkan.
   - Kétlem, hogy ez a fájdalom valaha is elmúlna - felelem.
   - Tudod, sokat gondolkodtam a nyarunk ezen részéről - köszörüli meg a torkát - hogy mi lett volna, ha... ha máshogy alakulnak a dolgok. Nem mehettél volna most vissza az iskolába. Nem vállalhattuk volna fel a kapcsolatunkat. Állandóan bujkálnunk kéne. És ha véletlenül kibukott volna a dolog? Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna veled... mert az, hogy rólam mit mondanak, nem érdekel. Engem te érdekelsz. És nem bírtam volna elviselni, ha neked ugrottak volna - törli le a könnyeimet, és kezét az arcomon hagyja - tudom, hogy milyen érzés... hidd el, nekem is fáj, akár fiatalok vagyunk, akár nem. Mert már akkor is tudtam, hogy ez komollyá válhat kettőnk között. És hogy bárhogyan alakul is az életünk, amíg egymás mellett vagyunk, nem történhet olyan baj, amit ne oldanánk meg. De bevallom, féltettelek az emberektől - húzza szomorú félmosolyra a száját - eljön még az az idő, hogy legyen egy kislányunk. Majd ha már te is elmúlsz húsz, érkezik a kis Darcy. Ha meg fiú lesz, te nevezed el - ezen akarva-akaratlanul is felnevetek halkan.
   - Nagyon szeretlek, Harry - nézek mélyen a szemébe, mire barátom a nyakamra teszi a kezét, hosszasan megcsókol, majd nyom egy puszit a homlokomra is, és magához szorít. Még mindig öleljük egymást, amikor nyílik az ajtó:
   - Huh, gyerekek... hihetetlen, hogy mennyire zuhog - veszi le a kabátját anya - Harry, szervusz!
   - Szia, Mary Anne - int felé kedvesen barátom, és köszöntik egymást két puszival.
   - Itt maradsz estig? Mert akkor úgy főzök vacsorát - kérdezi anya, miközben belép a konyhába.
   - Öhm... ha nincs ellenedre, itt aludnék.
   - Persze, nem gond! Még suli elején lehet, de többször ilyet nem engednék meg. Virág is jön majd a hercegével?
   - Nem, ők Niall-nál maradnak - felelem.
   - Kinél? - bukkan ki az átjáróból anya feje.
   - Niall. A herceg.
   - Ó, értem! Jó, egyszer csak megjegyzem a nevét... kicsim, minden rendben? - lép elém anyu aggodalmaskodva. Bólintok.
   - Csak megviselte az etika - legyint Harry.
   - Jaj, kis lelkem! - puszilja meg a fejem - mindig mindent magára vesz - magyarázza barátomnak, aki nevetve bólint:
   - Igen, azt észrevettem.
   - Felmegyünk, jó? - bökök a lépcső felé, mire anya bólint.
Becsukom magunk után a szobaajtómat, és sóhajtok egy nagyot.
   - Mi az? - mosolyog rám Harry, és leül az ágyam szélére. Megrázom a fejem, és tudom, hogy rögtön megérti, mit akarok ezzel mondani - gyere ide - nyújtja ki felém a karját. Megfogom a kezét, mire óvatosan az ölébe húz - jobban vagy? - kérdezi komolyan.
   - Azt hiszem, igen - simítom meg a haját.
   - Ez a rohadt iskola, úgy örülök, hogy nem kellett visszamennem oda... - csóválja a fejét szitkozódva.
   - Milyen jó a hozzáállásod - biccentek cinikusan, mire egy nyelvnyújtást kapok válaszul.
Vacsoráig a szobámban beszélgetünk, ebben a pózban. Valamikor egy pillanatra belegondoltam, hogy Harry Harry Styles... érdekes, módon én ezt mégsem érzem. Valahogy nem tud érdekelni. Jó, biztos, hogy a Directioner-énem valahol, nagyon mélyen tombol bennem, és párszor valószínűleg meg is halt, amikor Harry mondjuk levette a pólóját előttem, vagy megcsókolt, vagy... éppen nagyon szerettük egymást. De ezt én is csak gyanítom. Mert amúgy annyira emberi, soha nem emlékeztet arra, hogy ő "mekkora nagy énekes". Ő is csak egy egyszerű ember. Még mindig az a tizenhat éves srác, aki egy holmes chapeli pékségben dolgozott szombatonként.
Vacsi után elpakolunk a konyhában - a gyorsan habzó mosogatószernek és a szivacsnak hála meg lettem fürdetve -, majd visszamegyünk a szobámba. Épp a lépcsőn indulunk fel, amikor anya utánunk szól:
   - Gyerekek, ha lehet, ne maradjatok fent sokáig! Holnap suli.
   - Ne aggódj, korán lefekszünk - feleli Harry, majd rám kacsint. Ó, jaj...
Bezárkózom a fürdőbe, és gyorsan lezuhanyzom, majd elintézem a többi dolgomat is. Felveszem a pizsamámat - Harry Hipsta, please!-es pólója -, majd egy nagyon laza kontyba fogom a hajam. Mikor kilépek a fürdőből, Harry matat valamit a táskájában. Leülök az ágy szélére, és egy nagyon kicsit, épphogy csak hozzáérek a fazsebéhez, de fenéken billentem a lábammal.
   - Te meg zaklatsz? - fordul hátra "felháborodottan". Hangosan felnevetek, és törökülésbe húzom a lábam.
   - Neeem, dehogy - harapom be az alsó ajkam. Harry elém lép, a tarkómhoz nyúl, és kihúzza a hajamból a csatot, majd tincseim közé túrva szenvedélyesen megcsókol. Végigdönt az ágyon, és folytatjuk ott, ahol reggel abbahagytuk...