47.fejezet

Mindenki úgy van vele, hogy a nyár túl rövid, tíz hét alatt nem történik semmit, és olyan gyorsan repül az idő. De én nem így látom. Idén nem. Túl sok minden történt, és valahol mélyen már hiányzott a suli, az osztálytársaim, a hetek gyors lepörgése...
És ez a nap is eljött. Évnyitó. Reggel anyu kelt minket Virággal hétkor, hogy kezdjük el készülődni.
   - Neee, nem akarok suliba menniii! - nyöszörgök.
   - Kicsim, muszáj nem hagyhatod ki már az évnyitódat... - feleli anya az ajtóból.
   - De nem azért, hanem mert már csak egy hét... - ülök fel szomorúan az ágyamban, célozva arra, hogy Virág napjai egyre jobban meg vannak számlálva.
   - Tudom, de nem hiányozhatsz már az első nap.
   - Ez nem is az első, ez az első előtti - kötekedem.
   - Na, ha már volt egy ilyen mondatod reggel, akár fel is kelhetsz - paskolja meg a lábamat, és kimegy a szobából.
   - Virág? - kérdezem, még mindig a takaróm alatt.
   - Hmmm... - ennyit a válaszról. Kierőszakolom magam az ágyamból, és a szekrényemhez lépek. Épp, mikor kiválasztanám, hogy mibe libbenjek be a suliba, rájövök, hogy ma kötelező az egyenruha, így leakasztom a vállfáról a fehér, zöld díszítéses matrózblúzt az ugyanolyan méregzöld szoknyával, és feltűzöm az iskola címerével ellátott jelvényt. Kiveszem a fekete lakkcipőt a dobozából, és már kész is vagyok.
   - Viii, kelj fel, én már puccba vágtam magam - simítom meg a vállát, mire unokatesóm kinyitja a szemét.
   - Tök csini vagy - motyogja félálomban.
   - Legalább egyikünk így gondolja... - állok fel mellőle, és őt is felsegítem.
   - Miben menjek? - lép a bőröndje mellém - nagyon ki kell öltözni?
   - Nekem mindegy, a lényeg, hogy itt vagy - vonom meg a vállam. Virág végül a farmerruhája mellett dönt, piros Converse-zel.
Reggeli után anyu eldob minket a suliba, majd elmegy dolgozni. Cat öt perc múlva érkezik Eleanorral együtt.
   - Többiek? - kérdezi Virág.
   - Dani majd befut, a srácok meg majd jönnek, csak bujkálnak - feleli El.
   - Érthető... - biccentek.
   - Huuuu, évnyitó után elmegyünk palacsintázni? - veti fel az ötletet szőke barátnőnk. Persze, rögtön rábólintunk, majd az igazgatóhelyettes szétugrasztja kis csapatunkat; a lányokat betereli az udvarra, engem pedig a termembe, ahol egy félórás osztályfőnökit tartanak.
Ahogy belépek az ajtón, szinte minden osztálytársam egyszerre rohan nekem:
   - Sophie, írtam Facebook-on is, de még egyszer gratula a júniushoz! - veregeti meg a vállam Adam, aki már a kezdetektől fogva a labor-, tavaly január óta pedig a padtársam is egyben.
   - De ez milyen durva már; osztálytársunk egy szépségkirálynő! - röhög fel egyik haverja, Greg - de meg kell hagyni, jól néztél ki - kacsint rám.
   - Te nézted? - ülök le Adam mellé, teljesen döbbent arckifejezéssel.
   - Hogyne! Anya miatt muszáj volt, végignézette velem az egészet, mert két éve vagyunk összezárva heti ötször.
   - Te jó ég... - csóválom a fejem nevetve.
   - Sophieee! - kiált fel egy jól ismert hang. Angelica?
   - Hát te? - kérdezem, miután szépségversenyről ismert barátnőm elenged öleléséből.
   - Mondtam, hogy Londonba költöztünk - feleli -, és átjöttem ebbe a suliba. De azt nem tudtam, hogy osztálytársak leszünk - fogja meg a csuklóm izgalmában.
   - Komolyan mondom, ez hihetetlen - mosolygok rá.
   - Ja, legalább nem kell félnem, hogy lesznek-e itt normális emberek.
   - A srácok nagyon jó fejek, ne izgulj - legyintek -, gyorsan meg fognak kedvelni.
Angelica elfoglalja az előttem lévő padot, mellém pedig beül Adam, amikor az osztályfőnök belép a terembe. Gyorsan elhadarja az idei év várható eseményeit (haloween-buli, szalagavató, Mardi Gras, kisérettségi, stb.), majd rátér az "új hal a tengerben" témára:
   - És köszöntsük új osztálytársunkat, Angelica Humrayt! - mutat barátnőm felé Mr Tucker - Angelica, mutatkozz be!
   - Öhm... hát jó - áll fel a helyéről a felszólított - hm... sziasztok, Angelica vagyok, de nem muszáj kimondani az egész nevemet, vagyok már Angie, Annie, Lizzie, Liz... ahogy akartok.
   - Akkor hívhatlak Kiscicámnak? - kiáltja be Greg,
   - Ha hajtasz a Félkarú Jack címre, megegyezhetünk - biccent felé Angie, mire az egész osztály felnevet. Szerintem nem lesz gondja a beilleszkedéssel.
Az osztályfőnöki óra után levonulunk az udvarra, ahol az évnyitó ünnepség zajlik. Az első sorokba a diákok ülnek, mögéjük a tanárok, a hátsók pedig a külsősöknek vannak fenntartva. Amikor kilépek az udvar ajtaján, Virág, Cat, El és Dani rögtön felpattannak, hogy észrevegyem őket. Intek nekik, majd a tekintetem a mellettük ülő öt ballonkabátos, napszemüveges,... álbajuszos csapatra téved.
   - Melyikőjük volt ennyire pihent agyú...? - dünnyögöm magam elé.
Az évnyitó nem tart sokáig; az igazgatónő elmondja a beszédét, majd meghallgatjuk a sulikórus dalcsokrát. Végül egy végzősünk elmond egy verset, és az igazgatóhelyettes végszava, miszerint megnyitja a 2012/2013-as tanévet, és visszamegyünk a termünkbe, ahol Mr Tucker még gyorsan kiosztja az órarendet, majd utunkra enged.
Angelicával egymásba karolva lépünk ki a bejárati ajtón. Nagyban meséljük nyári élményeinket, amikor kiabálásra leszek figyelmes:
   - Harry!!!!
   - Ne haragudj, de rohanok... - hebegem idegesen, és berohanok a suliudvar külső bejáratán. Mikor odaérek, csak a kis "családom" látom az udvaron - a fiúk már inkognitó nélkül -, volt barátommal. Angie utánam ered, és döbbenten torpanunk meg Virágék mellett. Harry a pólója grabancánál tartja Christ maga előtt, és már emeli a kezét, hogy lekeverjen egyet a srácnak.
   - Mit csinál? - kérdezi hisztérikusan Angelica.
   - Harry, azonnal állj le! - üvöltöm el magam, mire barátomnak megáll a keze a levegőben - te mégis mit művelsz???
   - Nekem aztán ne akarjon rámászni a barátnőmre újra!! - magyarázza felém fordulva, majd újra Chris-hez intézi szavait - komolyan ember, neked mond az a szó valamit, hogy "foglalt"?! Ennyire nehéz elfogadni, hogy...
   - Harry, maradj már nyugton, Chris nem miattam jött! - tárom szét a karomat. Harry azonnal abbahagyja a kiabálást, és meglepetten fordul felém.
   - Mi van?
   - Chris nem miattam jött - ismétlem - már Angie-vel jár - mutatok mellettem álló osztálytársamra, aki zavarában félszegen int kis csapatunknak. Harry végigméri a lányt, majd barátjára tekint, és újra Angelicára néz. Kínosan elneveti magát, majd bemutatkozik Angie-nek, aki döbbenten kezet ráz vele. Chris barátnője mellé lép, és a derekára helyezi a kezét. Mosolyogva figyelem ezt a számukra teljesen ösztönös mozdulatot, majd Harry-re nézek. Felvonom a szemöldököm, mire csak megvonja a vállát, és félmosolyra húzza a száját. Rögtön megértem, mit akar ezzel mondani.
Chris-ék elköszönnek tőlünk - Harry-nek nehéz megfékeznie magát, amikor volt barátom két puszival búcsúzik -, majd mi is elindulunk palacsintázni. Liam és Dani Jatherinet fuvarozza el, Niall és Virág pedig Elounort, Harry kocsijába meg Zayn huppan be a hátsó ülésre. Mielőtt én is beszállhatnék, barátom finoman megragadja a karomat, befordít maga elé, két kezét a nyakamra csúsztatja, és hosszasan megcsókol.
   - Hát ennyire nem bízol bennem? - kérdezem mosolyogva, mikor a homlokomnak dönti a fejét.
   - Én benne nem bízok - feleli. Felemelem a fejem, kezemmel végigsimítok előre lógó tincsein, majd tarkójánál beletúrok a hajába, és most én csókolom meg őt, amit rögtön viszonoz is, és a derekamnál fogva erősebben magához húz.
   - Hé, legyetek már tekintettel a barátnőhiányosra! - kopog a szélvédőn Zayn, előrehajolva a két első ülés között. Harry-vel felnevetünk, majd beszállunk a kocsiba - barátom amint sebességbe teszi a kocsit, megfogja a kezem -, és a többiek után hajtunk. Merthogy ők elindultak nélkülünk... de én szerencsére tudom, hogy Cat hova akar menni palacsintázni. Ahol mi is voltunk, amikor Harry kórházban volt.
Amíg a palacsintázóhoz érünk, Harry és Zayn gyengébbnél gyengébb viccekkel fárasztják egymást - és engem -, így mikor belépünk az étkezőbe, szakadunk a röhögéstől.
   - Csodálom a gyors hangulatváltozásaidat, Harry - közli Louis, mikor leülünk kis csapatunkhoz - Sophie helyre tett? - vigyorog rám, mire az asztal alatt végigsimítok barátom combján.
   - Szerinted miért késtünk? - teszi fel a költői kérdést Zayn, és mindannyian felnevetünk.
Az egész délután nagyon jó hangulatban telik, még a pincéreknek is, mert Niall, Cat és Virág az első adag után rendelt még hármat, így unokatesómmal fél hatkor érünk haza. Mikor belépünk a nappaliba, valami isteni finom illat terjeng a házban!
   - Hmm, anyu, itthon vagy? - kérdezem, még mindig a levegőbe szimatolva.
   - Igen, mindjárt kész a kakaóscsiga, gyertek! - felel a konyhából, mi Virággal pedig szinte rohanunk hozzá - tessék, ez a kettő már kihűlt - kapunk egyet-egyet a kezünkbe. Már a széle is elképesztően finom, hát még a közepe...!
Miután kihűl az egész adag, a kétharmadát felszállítjuk a szobámba, és amíg kiválasztjuk, hogy mit vegyek föl az első tanítási nap, elfogyasztjuk. Sajnos már nem maradhatunk fent egész éjszaka, így kénytelenek vagyunk már fél tizenegykor lefeküdni - bár csak éjfél előtt alszunk el, addig beszélgetünk az egész idei nyárról.
Nem akarom, hogy ennek vége legyen.