42.fejezet

Reggel, mikor Harry-vel lemegyünk a konyhába, anya vár minket egy bögre kávéval a kezében. Amire... nem voltunk éppenséggel teljesen felkészülve, tekintve, hogy barátom egy szál fekete Calvin Klein-alsógatyában feszít, én meg az egyik olyan kinyúlt pólójában, amit még régebben nyúltam le tőle.
   - Jó reggelt - köszönt minket mosolyogva - Sophie, ma be kéne menned a suliba a tankönyvekért, és lassan a füzeteket sem ártana megvenni.
   - Basszus, tényleg... - kerekedik el a szemem a felismeréstől - jó, ma beugrok a könyvekért, aztán délután elintézem az írószerboltot, és gyorsan letudom.
   - Figyelj csak, mit szólsz ahhoz, hogy mivel közelben úgyis el kell intéznem valamit... Harry, igyál egy kávét, szolgáld ki magad! - mondja közben kedvesen barátomnak.
   - Biztos? Nem akarok élősködni... - bizonytalankodik.
   - Dehogy! Érezd otthon magad - legyint anya, mire Harry felbátorodik, és készít magának egy kávét, nekem meg egy kapucsínót. Anya meg visszafordul hozzám - tehát, miután végzel a bevásárlással, összeszedlek a pláza előtt. És beülhetnénk valahova hárman - az utolsó szónál Harry félrenyeli a kávéját. Hát, igen. Olyan még nem volt, hogy hármasban töltöttünk el egy napot anyuval.
   - Mi a baj, Harry? - kérdezi anya barátomat.
   - Öhm... khm - köhint egy utolsót - Mary Anne, ez egy nagyon kedves ajánlat - mosolyog rá.
   - Szeretnélek kicsit jobban megismerni, ha már több hete együtt vagytok. A Vouge-fotózás óta nem is találkoztunk.
   - Nekem tetszik az ötlet - veszem el a kapucsínómat Harry-től, és átkarolom a derekát.
   - Nekem is - helyesel rögtön barátom is, bár látom rajta, hogy egy kicsit megijedt.
   - Szuper! Na, de nekem most indulnom kell - teszi be a mosogatógépbe a bögréjét anya, majd búcsúzóul nyom egy puszit a homlokomra - fél ötkor találkozzunk a pláza előtt. Sziasztok!
   - Helló - int utána Harry, totál sápadtan. Amint anya elhagyja a házat, barátom felé fordulok:
   - Na, most mi van?
   - Végül is semmi... csak fél órával ébredés után anyud kijelenti, hogy jobban meg akar ismerni, szóval menjünk el hármasban valahova estefele... - mondja cinikusan.
   - Azt hittem, bírod anyut - rázom meg a fejem értetlenül.
   - Igen, bírom, de most hirtelen ő most úgy az anyukád, hogy meg akarja ismerni a pasidat, nem pedig úgy, hogy...
   - Jó-jó, értelek - szakítom félbe - meg akarsz neki felelni - bólint - édesem, emiatt felesleges aggódnod, a fotózás előtti eszmecserétek alkalmával már elcsavartad a fejét, és pánikba estem, hogy anya lesz a riválisom.
  - Hülye - nevet fel, és felültet a konyhapultra, úgy öleli át a derekam.
  - Másodszor meg - kapaszkodom meg a nyakában - ne parázz rá. Nem arra kíváncsi, hogy hány csajod volt előttem, meddig tartott a leghosszabb kapcsolatot, vagy hogy milyen messze jutottál eddig a lányokkal... jut eszembe, ez engem sem érdekel, mert már úgyis tudom... sajnos - erre újra elneveti magát, és beletúr kócos hajába - ő csak arra kíváncsi, hogy milyen a munkád, mekkora a szereped benne az éneklésen kívül, milyen a családi háttered, vagy hogy tartod-e a kapcsolatot a gimis haverokkal. Csak ilyenek. Az alapok érdeklik - simítok végig a vállán, majd két kezem megállapodik a mellkasán - jó? Szóval tényleg ne aggódj.
   - Jó - sóhajt, majd vonakodva, de elmosolyodik - nagyon szeretlek.
   - Én is téged - ölelem át szorosan, így Harry a lábam közé kerül.
   - Hát... ezt így meg tudnám szokni - húzza pajzán vigyorra a száját.
   - És még én vagyok feslett! - nevetek felháborodottan, de Harry csak megvonja a vállát, és ölbe kap, úgy visz fel a szobámba. Végigdönt az ágyon, a fejem mellett megtámaszkodik, és fölém tornyosul. Kisimít pár kósza tincset a szememből, majd kezét a tarkóm alá csúsztatja, és hosszasan megcsókol. Majd ajkai levándorolnak a számról a nyakamon át a kulcscsontomra, majd vissza - Harry... - motyogom, miközben beletúrok göndör hajába. Rám emeli a tekintetét. Egy pillanatra teljesen belemerülök zöld szemeibe, de sikerül magamhoz térnem - állj le.
   - Akkor folytassuk majd ezt nálam - varázsol egy pajkos félmosolyt az arcára.
   - Hmm, érdekel, kibírod-e addig - húzom az agyát.
   - Meglátod. De akkor ma nálam alszol? - mászik le rólam, így fel tudok ülni az ágyon.
   - Lehet róla szó - túrok bele a hajamba - na, dobd ide a sortom.
   - Te azt akarod, hogy felöltöztesselek? - röhög, miközben áthajítja a szobán a ruhadarabot, amit fél kézzel sikerül elkapnom.
   - Hát, ha már az ellenkezője olyan jól megy... - kacsintok rá vigyorogva. Csak megrázza a fejét, és amíg én magamra kapok egy pólót, ő a farmerját rántja magára. Az erkélyajtómhoz lép, és a kezébe veszi az ingét. Mikor az ablakból észreveszi, hogy nézem, vigyorogva felém fordul:
   - Tetszik a látvány? - húzogatja a szemöldökét.
   - Ja, egész jó - bólogatok nevetve.
   - Csak "egész jó"? - ismétli a szavaimat, majd magára veszi az inget tettetett sértődöttséggel.
   - Na, vége a műsornak... - csettintek csalódottan, majd kimegyek a szobából. A nappaliban magamra kapom a dorkómat, elrakom a pénzt, amit anya hagyott az asztalon, majd elindulunk. Harry, persze, miután sebességbe teszi a kocsit, megfogja a kezem. A sulihoz érve leparkolunk a bejáratnál, felkocogunk a tanári szobába, ahol odaadják a számomra félretett könyveket, és már mehetünk is. Mikor becsukom magam mögött a tanári ajtaját, Harry nemes egyszerűséggel kiveszi a tankönyvcsomagot a kezemből.
   - Te meg mit csinálsz? - kérdezem.
   - Ugye, nem gondoltad, hogy hagylak cipekedni? Plusz, így megvan a mai napi edzésem is - kezdi el emelgetni a könyveket a jobb kezével.
   - Oké, de öt emelés után cserélj, mert hogy fogsz kinézni egy Hulk-méretű jobb, és egy normális bal karral? - nevetek a mozdulatain.
   - Jogos... - biccent elismerően, majd a bal kezébe veszi a csomagot, hogy azzal is "eddzen" egy kicsit.
   - És ilyenkor hol van egy elvetemült Directioner, aki képet csinál erről? - tekintek körbe a suli előtt röhögve, amit Harry egy puszival reagál le, miután bedobja a csomagtartóba a könyveket. Rápillantok a kocsi órájára, és látom, hogy fél tizenkettő lesz - te nem vagy éhes? - fordulok barátom felé, aki lebiggyesztett fejjel ingatja a fejét.
   - Talán egy kicsit... de nincs kedvem étterembe menni.
   - Akkor menjünk haza, majd rendelünk valamit - ajánlom fel, így Harry hazafele veszi az irányt.
   - Nem lehetne, hogy palacsintát süss? - vigyorog rám, én meg ugyanolyan fültől fülig érő mosollyal rázom a fejem - francba... - röhög.
Amint hazaérünk, már tárcsázom is a pizzériát.
   - Milyet kérsz? - kérdezem Harry-től, aki csak megvonja a vállát.
   - Mindegy, kérj egy nagyot a kedvencedből - mosolyog rám. Amikor kapcsolnak, hogy felveszik a rendelésemet, gyorsan elhadarom, hogy egy nagy prosciuttos pizzát kérek, és miután megadom a címünket, hogy hova hozzák, levágódom Harry mellé a kanapéra. Lábamat átvetem az ölén, és megtámaszkodom a vállán. Végigsimít a hátamon, majd szorosan magához húz, és belepuszil a hajamba. A mellkasára hajtom a fejem, mire kezét a nyakamra helyezi, és az egyik tincsemet felcsavarja az ujjára. Nem tudom, hogy mennyi időbe telik kihozni a pizzánkat, mindenesetre amíg be nem csönget a futár, így ülök az ölében. Gyorsan átveszem a fiatal sráctól az ételt, majd a konyhapultra letéve a pizzásdobozt felkapom a tárcámat az ablakpárkányról. De mire kiérek a nappaliba, Harry már rendezte a számlát.
   - Ne már, komoly? - kérem ki magamnak, majd barátom mellé lépek.
   - Te nem a One Directionben énekelsz? - kérdezi a futár, Harry pedig biccent - a húgom nagyon szeret benneteket, nem lehetne, hogy egy képet...
   - Dehogynem! - vágom rá Harry helyett. Ő megszeppenve nyugtázza, hogy helyette döntöttem, de úgy érzem, ennek itt még nincs vége. A srác átnyújtja a telefonját, és gyorsan csinál először rólunk egy képet barátommal, majd a csávó két oldalára állunk, így hármunkról is készül egy fotó. Én, persze, szívecskét mutatok a kamerába - kösz, gyerekek. Tudjátok, mindjárt itt a szülinapja, és nem tudtam, mit vegyek neki - nevet zavartan.
   - Hány éves? - kérdezem.
   - Tizenhárom lesz - mosolyog rám a futár - de most megyek. Köszönöm még egyszer! Jó étvágyat.
   - Helló - köszönünk el mi is tőle egyszerre, és mikor becsukom a bejárati ajtót, Harry rögtön megkérdezi:
   - Pontosan mióta is döntöd el te, hogy kivel csinálok képeket?
   - Amióta te rendezed az általam rendelt kajának a számláját - kontrázok, mire felröhög.
Ebéd után bebuszozunk a plázába, és az írószerboltban gyorsan megveszem a füzeteket. Nagyon nem aprózom el, az irodalom- és nyelvtanfüzetem az, aminek jobban a szívemre veszem a borítóját, a többi viszont tök unalmas, egyszínű füzet. Úgyis kidekorálom őket újságcikkekkel, órák alatti levelek részleteivel, és a többi, szóval tök felesleges drágábban megvenni egy Pigna-füzetet, hogy aztán tönkretegyem.
   - Hé, Sophie! - szólít Harry a másik polcsor mögül. Mellé lépek, és egy tollat tart az arcomba, amin egy bikinis nő pózol.
   - Ahha... - vonom össze a szemöldököm.
   - Várjál, figyelj... - emeli fel a mutatóujját - most, ha benyomom rajta a gombot... - kattint egyet a tollon, és láss csodát, a nőről eltűnik a ruha.
   - Jéééééééééééééééézusom... - emelem a plafonra a tekintetem, és faképnél hagyom a röhögéstől fetrengő barátomat, hogy kifizessem a füzeteket.
Fél ötig még tengünk-lengünk az áruházban, beülünk meginni egy kávét, Harry felpróbál egy barna bőrdzsekit, ami annyira jól áll neki, hogy azt már büntetni kéne, nekem meg majdnem megvesz egy százfontos cipőt (de szó szerint száz fontba kerül...), de még időben sikerül lebeszélnem róla. Végül a megbeszélt időpontban anya összeszed minket a pláza előtt, és elmegyünk egy közeli cukrászdába. Harry, miközben meséljük anyunak, hogy mit csináltunk ma (persze, a "tollon-lévő-nőről-eltűnik-a-ruha-ha-írni-akarsz-vele"-esetet megtartjuk magunknak... jut eszembe, Harry megvette magának az írószert), megfogja a kezem, és néha-néha megszorítja egy kicsit. Ilyenkor váltunk egy-két titkos pillantást, ami még mindig zavarba hoz, nem tehetek róla. A cukrászdához érve az egyik kültéri asztalnál foglalunk helyet, és amíg kihozzák az itallapot, anya a tárgyra tér:
   - És, mondd csak Harry, mikor kezdtél el énekelni? Mert elégszer hallottam  már a hangotokat a házban... - mosolyog rám.
   - Már gimiben elkezdtem, volt egy bandám, a White Eskimo. És nagyon sokszor felkért minket a suli, hogy lépjünk fel a bulikon - felel barátom, még mindig kicsit feszélyezve, így a combjára csúsztatom a kezem, mire rögtön összekulcsolja az ujjainkat.
   - Igen? És miket játszottatok?
   - Leginkább Bryan Adams-t, Coldplayt és Foster The People-t, de néha megkértek minket, hogy egy-két szerelmes dalt is tanuljunk meg.
   - Jaj, de jó! - és ettől a kijelentéstől kezdve Harry teljesen felszabadultan számol be anyunak a családjáról, a háttérmunkájáról a zenei életben, és hogy a barátai Holmes Chapelben élnek, így nem látja őket olyan gyakran, ahogy szeretné, de amikor tud, hazamegy hozzájuk. Közben elfogynak az általunk rendelt sütik és italok, és olyan fél nyolc körül indulunk haza.
   - Sophie, nálad van kulcs, ugye? - kérdezi anya tőlem, mikor leállítja a kocsit.
   - Aha, máris nyitom az ajtót - pattanok ki az autóból, és felsietek a bejárati ajtóhoz. Harry-ék is kiszállnak, és amíg barátom kiveszi a csomagtartóból tankönyvcsomagot, látom, hogy vált anyuval még pár szót. Amikor belépünk a házba, Harry-vel gyorsan lepakoljuk a tanszereket a szobámba, majd egy egyszerű mozdulattal rávágja az egyik nagyobb táskámat az ágyamra.
   - Én pakoljak neked ruhát, vagy annyira még nem bízol bennem? - kérdezi vigyorogva.
   - Nem benned nem bízok - nyitom ki a szekrényem ajtaját - hanem az ízlésedben - próbálom visszafojtani a nevetésem.
   - Kegyetlen vagy - rázza meg a fejét röhögve. Gyorsan összeválogatom a ruhámat, majd bevágom a táskámba őket.
   - Szóval, elkértél anyutól estére - állapítom meg. Bólint.
   - Ja, és tök aranyos volt, azt mondta, hogy ez természetes.
   - Mondtam, hogy nem kell tőle félned - simítom meg az arcát, majd nyomok egy puha csókot a szájára.
   - Ezt most azért csinálod velem, hogy ne bírjam ki, míg haza nem érünk?
   - Mi másért?
   - Mondjuk mert szeretsz?
   - Ugyan már... - nevetek fel. A következő pillanatban Harry megragadja a derekam, és megcsikiz, mire felvisítok. Nagy huppanással érkezünk az ágyra, és Harry még mindig kínoz, nekem pedig már folyik a könnyem a röhögéstől - hagyjál mááár! - mondom ki nehezen, mire leáll, a hátamra fordít, és felém kerekedik. Óvatosan rám nehezedik, és szenvedélyesen megcsókol - mondtam, hogy nem bírod ki - vigyorodom el, mikor eltávolodunk egymástól.
   - És ezt miből gondolod? - húzza félmosolyra a száját, miközben keze a pólóm alá vándorol.
   - Onnan, hogy szemmel látható jele van - teszem a mutatóujjam az övcsatjára, úgy tolom el magamtól - fékezd magad... és a Kicsi Ént - teszem hozzá, miközben felülök az ágyon, és behúzom a táskám cipzárját. Harry hátravetett fejjel röhög:
   - Hihetetlen, hogy te velem jársz - rázza meg a fejét, majd kiveszi a tatyómat a kezemből - de továbbra sem cipekedsz te helyettem.
   - A pasim málhás szamarat játszik... szuper - jegyzem meg, majd a telómat néma állapotba teszem, küldök Virágnak sms-t, hogy merre leszek, majd elhagyom a szobámat. A nappaliban elbúcsúzunk anyutól - én egy szoros öleléssel, Harry pedig két puszival -, majd kocsiba szállunk. De Harry nem a háza felé veszi az irányt, hanem felhajt az autópályára - Harry... nem akarom lelőni a poént, de most vagy megmondod, hogy hova viszel, vagy kiugrok az ablakon.
   - Azt mondtam, hazaviszlek - bólintok - hát, megyünk Holmes Chapelbe.