31.fejezet

Az oké, hogy elterveztem, hogy megvárom Virágot, de mivel tegnap a huszonnégy órából legalább tizenhetet végigsírtam, így bealudtam a kanapén. Amikor felébredek, rám van terítve a piros kockás plédünk, és hallom, hogy valaki zörög a konyhában. Ijedtemben lendületből felpattanok, és szédelegve a hang irányába eredek. A konyhában anyut találom. Rántottát készít.
   - Jó reggelt, napfény - puszilja meg a fejemet, és a kezembe nyom egy pohár narancslevet.
   - Virág itthon van? - ülök fel a konyhapultra, a hideg gyümölcslevet kortyolgatva.
   - Nem, a barátjánál aludt. Hoztam neked croissant-t, tudom, hogy nem szereted a tojást - bök a mellettem lévő tálcára. Elveszek egyet a péksütemények közül, és azt majszolgatva hallgatom anyut - megreggelizünk, felöltözünk, és utána rögtön indulunk is az orvoshoz is, rendben? - kérdezi, amíg szórakozottan kiszedi a rántottát egy tányérra.
   - Jó - bólintok -, de meg kellene várni Virágot...
   - Már beszéltem vele, elviszel a St James-hez, ott találkoztok - legyint, és leteszi mellém a tányérját. Odahúz egy széket a pulthoz, és így megreggelizünk. Miután végzünk, bepakol a mosogatógépbe, én meg elindulok a lépcső felé - Sophie, várj egy kicsit! - szól utánam. Megfordulok, anya meg odalép hozzám, és megsimítja az arcomat - jól vagy? - fürkész aggódóan.
   - Hát... aha - bólintok bizonytalanul. Anyu halványan elmosolyodik, majd nyom egy puszit a homlokomra, és magához húz - nagyon szeretlek, kicsim - simít végig a hátamon. A derekánál összekulcsolom a kezemet, és a fejem a vállába fúrom.
   - Én is szeretlek - mormogom a köntösébe. Eltol magától, kifésüli az arcomból a hajamat, és megszorítja a kezem - na, menj öltözni - enged el. Felszaladok a szobámba, gyorsan átöltözöm (bézs színű, félvállas, lazán kötött pulcsi, sötét farmersort, sötétlila harisnya, Converse-cipő), és a tükör előtt a gatyám farzsebébe dugom a kezemet. Hol a telefonom? Tegnap még... még a kezemben volt... párna alól kikerült... asztalon nincs, komódomon se...
   - Sophiiiiie, gyereeee! - zavarja meg a gondolatmenetemet anya - siessünk, különben sosem végzünk - legyintek, és becsukva magam mögött az ajtót, lerongyolok a nappaliba - vegyél dzsekit, még mindig zuhog - nyomja a kezembe a fekete szövetkabátomat.
   - Ajj már! - forgatom meg a szemem - elállhatna már az eső...
   - Egyetértek - biccent ő is - na, menjünk - kocsiba ülünk, és negyed órával később az orvosi rendelő várójában ülünk. A terem műanyag székei a fal mellett sorakoznak, középen pedig egy kis asztalon szétdobálva újságok vannak. Előttünk már várakoznak páran, így leülünk, hogy kivárjuk a sorunkat. Anyu hoz két újságot; magának egy gazdasági magazint, nekem meg egy pletykalapot. Unottan keresztbe vetem a lábam, és lapozgatom az újságot, elolvasom a Perrie-ékről szóló rövid cikket, hogy februárban turnéznak, és átlapozva az olimpia nyerteseivel foglalkozó oldalakat, az egyik dupla oldalas cikknél majdnem felsikoltok az idegességtől. A szám belsejét sebesre rágva olvasom a szalagcímet, amitől kis híján sokkot kaptam:
Sarry és Viall - szingli 1D-srácok?
Miss London 2012-nek, Sophia Chanasya Aranyinak és unokatestvérének, Bejczi Virágnak ezen a nyáron egy álmuk vált valóra; megismerkedtek a One Direction sztárjaival. Sőt, ha ez még nem lenne elég indok arra, hogy a Földön élő lányok nyolcvan százaléka idegességében kifusson a világból, a magyar szőke szépség Niall Horan mellett találta meg a boldogságot, a Directionerek pedig tökéletesen elfogadták a kapcsolatukat, amikor egyik randijuk alkalmával hivatalossá tették a váratlan szerelmüket. Eddig minden szép és jó, a páros nem lát a rózsaszín felhőktől, és arról, hogy mi lesz velük a nyár után, egyikük sem nyilatkozik. A legésszerűbb lépés a tányérdobálás nélküli szakítás lenne, mivel a srácoknak az Olimpia záróünnepségén való szerepléssel újra beindul a karrierjük, valószínűleg a világturnéjuk végéig ki sem fognak látni a munkából, Virág pedig szeptembertől készül az érettségire - Magyarországon. És egy ilyen távkapcsolatot nagyon nehéz folytatni. London Szépe és Harry Styles kapcsolata viharosabb és érthetetlenebb, és valószínű, hogy már véget is ért. Ugyanis Sophie tegnap reggel feldúlt állapotban, könnyes szemekkel hagyta el a szívtipró házát, majd este sokkal jobb kedélyállapotban találkozott otthona előtt - egy másik sráccal. Az ismeretlen Adonisszal rengeteget nevettek, és sokszor érintették meg egymást, így randi-gyanús a találkájuk. A fiú késő este hazakísérte a szépséget, de nem ment fel hozzá. Viszont Sophie nekiadta az esernyőjét, szóval valószínű, újra találkozni fognak. Valószínűleg csattant közöttük búcsúcsók, legalább is egyik olvasónk mobiltelefonnal készített felvételein úgy tűnik. Köszönjük neki a képeket, itt is! 
És képek. A bal oldalt Virágról és Niall-ról, ahogy egymást átkarolva sétálgatnak, összenevetnek, ölelgetik egymást, csókolóznak... A jobbon pedig rólam és Harry-ről egy, amikor először töltöttünk együtt egy napot, és a London Eye-nál sétálgatunk, már a rózsával a kezemben. Egy, amikor tegnap lehajtott fejjel, vörös szemekkel sétálok tőle a buszmegálló felé, majd este, amikor Chris-szel sétálgatunk a St James-ben, és megbotlottam az úton, ő pedig a derekamnál fogva megtartott. Az utolsó kép pedig pont azelőtt a pillanat előtt készült, mielőtt Chris lelépett volna a lépcsőről, mert túl közel állt meg hozzám...
Hullasápadtan engedem le magam előtt az újságot.
   - Aranyi! - szól ki a nővér a rendelő ajtajából, így anyuval bemegyünk. Mivel még mindig totál kivagyok az imént olvasottaktól, anya mondja el, hogy mi volt velem az elmúlt pár héten, amikor még... még terhes voltam. A doki nagyokat bólogat, meghallgatja a szívemet, megnyomkodja a hasamat... a szokásos rutinvizsgálat.
   - Semmi komoly baj nincs - mondja végül -, lehet, túl sokat voltál napon, nem ittál eleget, jött ez a kisebb hidegfront... növeld meg a napi folyadékbeviteled, és vegyél be ebből naponta kettőt - vesz ki a gyógyszeres szekrényből egy doboz homeopátiás tablettát - ha egy hét múlva nem változik semmit, gyere vissza.
   - Rendben, köszönöm - bólintok.
   - Mennyivel tartozunk, doktor úr? - nyúl anya a pénztárcája után, de az orvos csak legyint.
   - Semennyivel, hagyja csak.
   - Köszönjük szépen - indulunk meg az ajtó fele - viszlát!

Anyu kitesz a St James Tóparknál, ahol rögtön kiszúrom Virágott és Niall-t egy hot dogos standnál. Hát, persze... Kiszállok a kocsiból, és melléjük sietek.
   - Sziasztok - köszönök. Niall viszonzásképp félkarral átöleli a vállam, miközben beleharap a hot dogjába, Virág pedig egy hatalmas puszit nyom az arcomra, majd a kezembe ad egy pepsis műanyagpoharat, tele kólával - köszi.
   - Hogy vagy, Sophie? Kérsz egy harit? - nyújtja felém a kajáját Niall. A kólámba belekortyolva megrázom a fejem.
   - Nem, kösz.
   - Na, ezért szeretlek - szorít magához, majd elenged - és?
   - És jól vagyok - biccentek - indulunk? - nézek Virágra.
   - Ja-ja, aha - bólogat nagyokat - gyerünk.
   - De tuti, hogy minden oké? - faggatózik tovább Niall, miközben belekulcsol Virág kezébe. Aggódó kék szemeibe nézve hirtelen úgy érzem, hogy muszáj kiöntenem neki a lelkem. De erről a szándékomról gyorsan leteszek, szóval csak biztosítom arról, hogy biztos minden rendben. Virág felém fordítja a fejét, és fürkésző tekintettel méreget. Ő nem hisz nekem. Nem is akarom, hogy higgyen. Sokatmondó pillantást váltunk, hogy otthon mindenképpen beszélnünk kell.
Elbuszozunk Niall-hoz, és amikor megérkezünk, már mindenki ott van; Zerrie, Elounor, Payzer és Harry is. Helyet foglalunk a nappaliban, és El csillogó szemekkel leül mellém:
   - Hogy van a keresztbabám? - kérdezi szélesen mosolyogva. Próbálom elkapni Harry tekintetét, de elfordítja a fejét. Így veszek egy nagy levegőt, és lesütöm a szemem.
   - Hát... elment - ejtem ki nehezen ezt az alapjáratában teljesen egyszerű szót. Eleanor halkan felsikkant, és a szája elé kapja a kezét.
   - Mi van? - fordul felénk rögtön Louis.
   - Mi történt? - kapcsolódik be Liam is.
   - Elment a baba! - kezdenek el potyogni El könnyei.
   - Te jó ég... - öleli át barátnőjét aggódóan Danielle, Perrie pedig hozzám rohan oda. Zayn Harry-hez fordul, aki némán mered maga elé.
   - Úristen, Picúr, akkor ezért voltál annyira ki tegnap? - emeli rám a tekintetét Louis.
   - Aha... - felelek rekedtes hangon.
   - Ezt nekem miért nem mondtad? - fordul Niall Virág felé.
   - Én akartam így - előzöm meg unokatesómat a válaszban - azt akartam, hogy tőlünk... tőlem tudjátok meg - javítom ki magam. Elég egyértelmű, hogy Harry ebben most nem vesz részt. Na, pont az van, amit Chris-nek mondtam... Harry szerint is az hibám az egész...
   - Sophie, annyira sajnálom - mondja szomorúan Perrie, és a vállamra hajtja a fejét - és azt is, hogy ennél többet nem tudok mondani...
   - Semmi baj - legyintek - nekem az is elég, hogy itt vagytok velem - a lányok erre egyszerre megölelnek, a fiúk pedig megszorítják a vállamat, vagy végigsimítanak a fejemen... csak Harry nem jön oda hozzám. Bár, nem is csodálom.
   - Figyi, ha gondolod, elmehetünk moziba megint - mosolyog rám Eleanor - tartunk egy csajos napot.
   - Az jó lenne - nézek rá hálásan. Majd hozzáteszem, hogy bármilyen filmet hajlandó vagyok megnézni, csak azt nem, amit Virággal láttunk... majdnem végig.
   - Miért? - pislog nagy szemekkel Dani.
   - Hosszú, vontatott, unalmas, nem szó semmiről, és a végére a viccek már nem is viccesek - foglalja össze röviden Virág.
   - Zayn, mondd le a jegyünket - fordul barátjához Perrie, mire kis csapatunkon átfut egy nevetéshullám. Ez egy kicsit feloldja a hangulatot, és az idő sokkal fesztelenebbül telik. Louis és Eleanor frappánsan oltogatják egymást, Perrie-ék pedig elárulják, hogy gondolkoznak egy közös kutyusban.
   - Juuuuuuuuuuuuuuj! - visítunk egyszerre Virággal - milyen fajta? - kérdezem.
   - Még nem tudjuk - vonja meg a vállát Zayn - csak jó lenne egy közös kiskutya - mosolyog édesen.
   - De jóóó - vigyorog teli szájjal unokatesóm - isteneeem.... egy kutyiiii!
   - Jól van, drága... most már elég lesz - simítom meg a vállát, mire elkezdünk röhögni.
Késő estig beszélgetünk, bár Liam és Dani korábban lelépnek, mivel a lánynak holnap próbája van, Louis és Eleanor pedig fél egykor búcsúzkodnak.
   - Na, lassan megyek aludni - teszi le Harry a Budweiser-üveget az asztalra.
   - Szerintem én is - nyújtózkodik Zayn - nagyon fáradt vagyok.
   - Hogy lesznek a szobák? - kérdezi Perrie, Niall-hoz fordulva.
   - Ha nem gond, akkor ti alhatnátok itt, a kinyitható kanapén - kezdi félve Niall, de Perrie csak legyint hogy már miért lenne gond, így az ír manó folytatja - Harry és Sophie megkapja a vendégszobát, Virág meg, természetesen, velem alszik - mosolyog a mondata végén unokatesómra, mire ő irtó cuki módon elvörösödik.
Elintézem a dolgaimat a fürdőben, majd pizsamában (Niall adott egy kinyúlt pólót, tökéletesen megfelel, bár a felső alja majdnem a térdemig ér), belépek a vendégszobába. Halkan becsukom magam mögött az ajtót, és nekidőlök. Harry nekem háttal áll az ágy túlsó szélén, és az ablak felé fordulva idegesen pakolgat valamit.
   - Harry... - szólok félénken, mire barátom a hangom irányába kapja a fejét, de rögtön vissza is fordul. Rám se néz. Még egy ideig csapkodja a cuccait, majd egy olyan pletykalapot vesz elő a sporttáskájából, amit én is olvastam a dokinál, amíg vártunk anyuval, és félbehajtva a rólunk szóló cikknél a feje mellé emeli.
   - Ez mi? - kérdezi halkan.
   - Félrevezetés - vágom rá rögtön. A vér a fülemben dobol, a gyomrom pedig feleakkora, mint normális esetben. De nem fogok hazudni. Ha ezen áll vagy bukik a kapcsolatunk, állok elébe. Ostoba voltam. Tudom. De a kétségbeesés irányított. Nem a szívem. Sem az eszem.
   - Az ott Chris? - dobja az ágy közepére az újságot. Bólintok.
   - Igen.
   - Érdekes, hogy nem tagadod.
   - A képek igaziak. A történetet túlozzák el.
   - És amikor átkarol?
   - Megbotlottam, neki meg van reflexe. A lépcsőn pedig nem történt semmi, pont a kép készítése utáni pillanatban lépett ki a nyakamból. De megértem, ha nem hiszel, eléggé elcsépelt magyarázatok, annak ellenére, hogy igazak.
   - Én hiszek neked, tudom, milyenek a pletykalapok. Pláne ez. Már csak egy kérdésem van: miért? - dugja zsebre a kezeit. Hallom, ahogy egyre jobban elszorul a torka, és a szemei is, mintha bevörösödtek volna - miért találkoztál vele???
   - Valakivel beszélnem kellett, ő pedig megkeresett - felelem - de továbbra sem tud semmiről. Csak valakinek ki kellett öntenem a lelkem - teszem hozzá gyorsan.
   - Mert szerinted én nem tudtam volna megérteni? - gördül le egy könnycsepp az arcán, ami engem is sírásra késztet - Sophie, miért rá volt szükséged, amikor itt voltam neked én is? A te fájdalmadnak én is a részese voltam! A baba hozzám is tartozott! - emeli fel a hangját.
   - Nem tudtam rád nézni, szerinted mégis miért léptem le olyan hamar?! - kiabálok én is, az ágyhoz lépve - képtelen voltam a szemedbe nézni, a történtek után! Hibásnak éreztem magam az egész miatt, és nem tudtam volna elviselni, ha téged is el kell veszítenem, mert... - tovább viszont nem tudom folytatni, újra átélem a tegnapelőtt éjjel történteket, és elkezdek zokogni. Összerogyok a földön, és a fejemet a térdemre hajtom. Bal karommal az ágyra támaszkodom, és összegyűröm a paplant az ujjaim közt.
Harry lépteit egyre közelebbről hallom, és már várom, hogy mikor csapódik mögötte az ajtó. De ehelyett hirtelen megfogja az ágyon heverő karomat, és felhúz a földről. Átkarolja a derekamat, a kezemet pedig a vállára helyezi.
   - Sosem veszítenél el - fogja két keze közé az arcomat. Továbbra is folynak a könnyeim, amiket Harry, végigsimítva a járomcsontomon, letöröl a hüvelykujjával - és sosem hibáztatnálak semmiért. Nem tehettél arról, ami történt. Feldúlt voltam, tudom. De sosem gondoltam azt, hogy ez mind a te hibád. Sophie, leírhatatlan az, amit irántad érzek. Az életemnél is jobban szeretlek. És mindig melletted leszek, ígérem. De soha többé ne lökj el magadtól, és ne gondold azt, hogy én képes lennék ezt tenni. Szükségem van rád. Képtelen vagyok elképzelni a napjaimat nélküled - fejét megtámasztja a homlokomon, mire tarkójánál beletúrok a hajába. Finoman megcsókol, miközben legördül egy könnycsepp az arcán. A derekamnál szorosan magához húz, és a vállamba fúrja a fejét. Lábujjhegyre állok, és a csípőjénél összekulcsolom a kezemet.
   - Nagyon szeretlek - mondom ki halkan. Harry elenged, és rám emeli a tekintetét. Átfut az arcán egy halvány mosoly, és, kezével a nyakamat fogva, hüvelykujjával végigsimít az állvonalamon. Újra megcsókol,  a csípőmet erősen a sajátjához húzza, és hátradönt az ágyon...