2013. május 16., csütörtök

44.fejezet

Tegnap, miután elköszöntem Harry-től, Virág várt otthon, hogy anya mondta, hogy merre voltunk, szóval rögtön és azonnal számoljak be, hogy milyen volt Holmes Chapelben. Így mindenről részletesen beszámoltam neki, és ugyanarra jutott, amire én; Harry-nek egy haláli jó családja van. A napunk kivesézésével el is telt az idő (Virág Niall-lal volt a külvárosban, és ők is összefutottak pár rajongóval), így még megnéztünk két részt egy sorozatból, majd aludni tértünk.
Reggel Virág telójára ébredünk, ami hirtelen rákezd a Momentsre. Nyöszörögve a hasamra fordulok, és nagy nehezen kinyitom a szemem, míg unokatesóm kipattan a takarója alól - majdnem hanyatt is esik -, és felveszi a telefonját:
   - Szia, Niall - mosolyodik el - hát... aha, de mostmár mindegy, mondjad... hogy mi? - kerekedik el a szeme, majd hozzám vág egy párnát, hogy szellemileg is ébredjek fel.
   - Mi van? - sziszegem, felülve az ágyamban.
   - Oksi, puszi - teszi le a telefont, majd megigazítja magán a pizsama felsőjét - Niall és Harry tizenöt perc múlva itt vannak értünk, és elvisznek a záróünnepségre és a főpróbájára!
   - És mennyi az idő?
   - Fél három.
   - Mi van? - pattanok ki én is az ágyamból, és a szekrényemhez lépek.
   - Úgy tűnik, fáradunk így, a nyár végére - nevet zavartan, és kihalássza a bőröndjéből a fehér sortját és a brit zászlós, félvállas pólóját. Mert igen... Virág már kiköltözött a komódomból az utolsó pár napra... áucs.
   - Ja, nekem mondod? Délelőttöt átalvós napom még nem is volt ezen a nyáron - dünnyögöm, míg magamra kapom a fekete Ramones-felsőm és a farzsebnél szegecses forrónadrágom. Mindkettőnk lábára Converse dorkó kerül, fésülködés - ami esetemben inkább hajtépésnek titulálható -, halvány smink, telefon a zsebbe, és már robogunk is le a lépcsőn, ki a házból, ajtó kulcsra zár, és bepattanunk Harry kocsijába; én az anyósülésre, Virág pedig mögém, Niall mellé.
   - Huh... jó reggelt - köszöntöm barátomat egy gyors csókkal, mire ő elmosolyodik.
   - Gondolom, nem ettetek - mondja Harry.
   - Hát... nem éppen - felel Virág, mire Niall aggódva felé fordul:
   - Beteg vagy, egyetlenem?
   - Mi? Jaj, neeem, csak nem volt időnk, negyed órája keltünk - tisztázza a helyzetet unokatesóm.
   - Akkor megyünk enni - lép a gázra Harry, és megfogja a kezem.
Elugrunk egy közeli Starbuck's-ba, ahol kapunk a srácoktól egy-egy karamellás macchiatot és csokis sütit.
   - Óóó, megmentőink! - dőlök hátra a kocsiülésen, amikor belekortyolok az italba.
   - Csak nem Supermanek lennénk? - vigyorog Niall.
   - Na, nem. Az Louis. Mindörökké - vágja rá Virág.
   - Akkor mik vagyunk? - néz rám barátom.
   - Te? Ilyen kocsival? Vasember - biccentek, mire Harry felnevet, belebokszol a levegőbe, és megcsókol.
   - És én? - néz bociszemekkel Niall barátnőjére, aki csak végigsimít a szőkeség haján, és így szól:
  - Írország Kapitány - mosolyog Virág, mire Niall megcsókolja - juuuj.
  - Na csajok, vigyázzatok a reggelitekre, indulunk - szól Harry, majd sebességbe teszi a kocsit, és felhajt a főútra.
Háromnegyed órába telik, mire átküzdjük magunkat a belvároson, de csak-csak megérkezünk az Olimpia Stadionhoz, ahol rögtön a privát parkolóba hajtunk. Besietünk a művészbejárón, és rögtön a legnagyobb zűrzavarban találjuk magunkat. Virág erősen belekapaszkodik Niall-ba, engem pedig Harry karol át védelmezően, úgy menekítjük át magunkat a stadionon. Nagy robajjal becsapjuk magunk mögött a One Direction-tábláva ellátott öltöző ajtaját, és köszöntjük a srácokat.
   - El, Dani, Perrie? Jatherine? - kapkodom a fejem a hiányos csapatunk jelenlévő tagjai között.
   - Perrie stúdiózik, Dani máshol táncol, Eleanor csak fél kilencre jön, Josh és Cat meg majd befut - sorolja Liam az infókat. Bólintok, majd leülök Zayn és Louis közé a kanapéra.
   - Picúúúúr - ölel át Süsü - olyan régen öleltelek már meeeg.
   - Juuuuuuuuuj - viszonzom a gesztust, erősen a vállába kapaszkodva.
   - Bár, amúgy sem érzek semmit, olyan apró vagy, kétszer körbeérlek a karommal, de azért...
   - Hé! - bontakozom ki a karjai közül - elrontottad az idilli pillanatot...
   - Úúú, bocsánat! - vágja magát térdre előttem a földön, összekulcsolt kezekkel. Összenézek Zayn-nel, aki csak eltakarja tenyerével az arcát, mire felnevetek - most mi van? - tárja szét a kezeit Louis.
   - Semmi, szeretünk - legyintek még mindig röhögve. Erre Süsü csak vállat von, feláll, és Liam hátára ugrik, aki erre annyira nem számított, hogy a hirtelen súlytól, ami a nyakába zuhant, hasra esik. Louis meg a hátára ül. Szó szerint.
   - Louis, te most komolyan rám ültél? - könyököl fel Liam fektében.
   - Még szép - vigyorog Süsü haverjára.
   - És... nem szeretnél mondjuk... leszállni rólam?
   - Nem, olyan kényelmes így - vonja meg szórakozottan a vállát. Liam nagy erővel a földre csap, és segélykérően pillant végig a csapatunkon. Mi, Virággal sajnos nem bírjuk el Louist, Zayn mellettem fetreng a röhögéstől, Niall eszik, Harry pedig az eseményeket dokumentálja a BlackBerry-jével, hogy majd később feltöltse a videót a Vine-ra.
Ekkor belép Paul a szobába, és körül sem néz a helyiségben, már mondja is monoton hangon, hogy Niall tegye le a kaját, a büfé két ajtóval odébb van, hogy Louis álljon fel Liamről, mert ha jól tudja, Daddy nem matracnak készül, hogy Harry szakadjon el a telójától, holnap is ráér megosztani a rajongókkal a kulisszatitkokat, és hogy Zayn álljon fel a kanapéról, mielőtt lezuhanna róla, és igyon egy kis vizet, hogy meg tudjon nyugodni. Pillanatok alatt rend lett.
   - Jó, most, hogy teljes a banda létszáma, kezdjetek el beénekelni, majd próbáljátok el párszor a dalt. Hétkor helyszíni főpróba, Lou hozza a ruhákat, Zayn, megnyugodhatsz, kapsz kalapot - bólint a végén a bradfordi felé, aki erre szélesen elvigyorodik.
A srácok kiveszik a sminkes asztalok alól a háromlábú székeket, és körberendezik azokat, Niall előveszi a gitárját, Virág pedig beül mellém. Egy-két torokgyakorlat után Niall megpengeti a hangszert, és unokatesómmal már az első akkordnál vigyorogva nézünk össze. What Makes You Beautiful. A srácok egyszerre kezdenek rá a nanana-részre, majd Harry a refrén alatt felveszi velem a szemkontaktust. Utána Zayn kezd rá a szólójára, majd újra rázendítenek a refrénre, aztán visszatérnek a nanana-ra. Mikor az utolsó akkord is elhalkul, Virággal egyszerre kezdünk el sikoltozni, és vastapssal díjazzuk a produkciót. Ekkor belép Lou, egyik kezében Lux-szal, vállán vagy hét táskával.
   - Helló, srácok! - köszön mosolyogva, és még mielőtt be tudná csukni maga mögött az ajtót, Harry már ki is veszi Lux-ot a kezéből, Liam megszabadítja a táskáktól, amiket Louis segít lepakolni, Niall pedig megöleli a stylist-ot - ó... köszönöm, srácok... és szervusz, Niall - paskolja meg a srác vállát, majd összecsapja a tenyerét - na! Lássuk, miből élünk - lép a táskákhoz, mire Harry az ölembe adja Lux-ot, és a többiekkel együtt Lou-hoz lép. A csöppség rám néz, és elneveti magát.
   - Istenem, de cuki ez a kislány - jegyzi meg Virág mosolyogva.
   - Ja-ja - puszilom meg a kicsi feje búbját, majd a srácok felé fordulok, ahogy válogatják a ruhákat (Zayn már a kalappal a fején). Amint Lou elképzelése megvalósul - a domináló szín a kék, Zayn és Harry zakóban, Louis és Liam ingben, Niall pedig pólóban -, már mehetünk is át a stadionon, hogy megtartsák a jelmezes főpróbát. A fiúk egy kamion platóján lépnek majd fel, ami felmegy a főszínpadra. Eléneklik háromszor a dalt; először csak állnak a színpadon, másodjára már körbeviszik őket a kamionnal, harmadjára pedig a zenét is bekapcsolják. Lux-nak teszünk a fülére egy hangtompítót, hogy ne sérüljön a hallása, de ő is nagyon élvezi, ahogy keresztapja és bandája énekelnek!
Az egészet végigtomboljuk, majd biztosítjuk a srácokat a sikerről. Mert tényleg frenetikusan jó az egész!
   - Rendben, menjünk vissza az öltözőbe, jön a következő fellépő, és mivel itt vannak a lányok is, nem nézhetjük tovább a meglepetésműsort - int a stadion kijárata felé Paul, így visszamegyünk a szobába. Lehuppanunk a kanapéra - én óvatosan, mégiscsak a kezemben van Lux -, és Harry átkarolja a vállam, miközben elkezdi piszkálni keresztlányát, aki erre nagyokat sikít.
   - Hagyjad már szegényt! - emelem védelmezően a kislány elé a karom, mire Harry széttárja a kezét:
   - Miért? Mégis mit tettem? - vigyorog.
   - Ne kínozd már, könyörgöm! - méltatlankodok.
   - De hát tetszik neki.
   - Igen, akkor szerinted mégis miért vág ilyen kétségbeesett fejet?
   - Talán éhes.
   - Lux-ról beszélünk. Nem Niall-ról.
   - Jogos! - szól bele az említett. Harry, miután összeröhög Niall-lal, visszafordul hozzám:
   - Miért óvod ennyire, még a széltől is? Mi csak játszunk.
   - Nem. Te játszol, Lux meg éppen azokat az időket éli, amik miatt három évig terápiára járhat - kontrázok, és mindenki felnevet.
   - Komolyan, mintha... - kezdi Lou, de végül meggondolja magát - mint a rossz házasok - tudom, hogy mit akart mondani. Mintha Lux a mi lányunk volna...
Ekkor kinyílik az ajtó, és Josh lép be, Cat kezét fogva.
   - Jóóó estét, jó szurkolást! - emeli a magasba a szőkeség a szabad kezét.
   - Őőő, az Olimpiának most lesz vége... - vonja össze a szemöldökét Zayn értetlenkedve.
   - Igen, de a záróünnepség az Olimpia része. Nem? És stadionban vagyunk, nem? - magyarázza vigyorogva.
   - Cat... - csóválja a fejét Harry - záróünnepségen a közönség nem szurkol.
   - Rééészletkérdééés! - legyint a csaj jókedvűen, majd Josh-sal leülnek mellém a kanapéra, és a dobos az ölébe húzza barátnőjét.
   - Sziasztok - köszöntöm őket mosolyogva.
   - Te, Sophieee... tudod, mire jöttem rá? - néz rám Josh, mire várakozóan felé fordulok - hogy mi alig beszélünk egymással.
   - Tééényleg - suttogom tettetett izgatottsággal.
   - Szerinted ez miért van?
   - Pff... - vonom meg a vállam - mit szólsz ha változtatunk ezen? Gyertek el az évnyitómra
   - Ne már, lelőtted a slusszpoénom... - cicceg csalódottan a dobos, mire felnevetek. Lux elkezd mocorogni az ölemben.
   - Mi az, tündérkém? - bazsalygok a kislánynak, aki könnyektől csillogó szemekkel néz vissza rám.
   - Elfáradt - feleli Lou mosolyogva.
   - Jaaaaj, kicsiiim - szorítom finoman magamhoz a csöppséget, míg Harry egy puszit nyom a fejére. Lux szorosabban hozzám bújik, fejét a karomnak dönti, és lehunyja a szemét. Ekkor Louis és Liam valamin baromi hangosan felröhög, mire rögtön elcsitítjuk őket.
   - Lux mindjárt elalszik - suttogja Harry magyarázatképpen.
   - Jézusom, bocsánat! - szabadkozik rögtön Louis, és a szájára tapasztja a kezét.
   - Vigyázz, mert a keresztapa bekeményít - jegyzi meg vigyorogva Zayn, mire mindegyik srác prüszkölve röhög fel. Mi Cattel és Virággal összenézünk, majd Lou-val is váltunk egy eléggé sokatmondó pillantást. Mikor a fiúk sikeresen megnyugszanak, Niall előveszi a gitárját, és elkezdi pengetni a húrokat, majd Liam énekelve bekapcsolódik:
   - Am I asleep or am I awake or somewhere in between, I can't believe that you are here and lying next to me... - ez a dal gyönyörű! Liam után Niall énekel szólót, aki Virághoz intézi sorait, majd a refrént csak Harry és Louis énekli, előbbi mélyen a szemembe nézve:
   - Truly, madly, deeply I am foolishly completely fallin'. And somehow you kicked all my walls in, so baby say you'll always keep me... truly, madly, crazy, deeply in love... with you. In love... with you - mosolyog rám barátom, majd megcsókol, míg Liam rázendít a következő szólójára. Utána Zayn énekel, majd Louis és Harry újra a refrént. Őket Niall követi még egy szólóval, és végül mind az öten egyszerre éneklik el a refrént. Mire a dal végére érnek, Lux elalszik az ölemben. Lou átveszi tőlem, és befekteti az üresen maradt fotelba.
Ekkor lassan kinyílik az ajtó, és Eleanor lép be rajta. Úgy tűnik, már fél kilenc van.
   - Honnan tudtad, hogy ne ronts ránk vadászkürtös bevonulással? - kérdezi Cat csodálkozva.
   - Csend volt - vonja meg a vállát El - ilyenkor vagy dalt írnak, vagy hiányzik közülük valaki, vagy Lux alszik. A többi logika.
   - És küldtem neki sms-t, hogy halkan közlekedjen - szól bele Louis, amíg odalép barátnőjéhez, hogy megölelje.
   - Hagyj már egy kicsit menőznöm - kontrázik a lány mosolyogva, mire barátja megcsókolja.
   - Mit csináljunk kezdésig? - kérdi Virág, míg Eleanor felül a kanapé karfájára, és Louis is visszaül a helyére.
   - Nem tudom... - vonja meg a vállát Zayn - mit szóltok egy játékhoz?
   - Milyen játék? - kapja fel a fejét Cat - felelsz vagy mersz?
   - Nem, ahhoz túl sok közöttünk a pihent agyú - nézek sokatmondóan Louis-ra -, és Lux könnyen felébredhet.
   - Jaa... igaz - biccent beismerően szőke barátnőm - de akkor mit?
   - Szólánc? - ajánlja be Niall, mire mindenki felé kapja a fejét - most miért? Tudom, gáznak hangzik, de tud az is jó lenni...
   - Jó! - bólogat Harry, és a többiek is támogatják az ötletet.
   - Ti pontosan hány évesek is vagytok? - kérdezi vigyorogva Lou.
   - Hát... testileg vagy lélekben? - kérdezek vissza, mire mindenki felnevet.
A szólánc tényleg jó ötletnek bizonyul, a Virág által mondott első "tükör"-szóból eljutunk a "galamb"-ig, amit, természetesen, Louis nyögte be, amikor is a hangosbemondóban közlik, hogy a srácok tizenöt perc múlva kezdenek, így mindnyájan feltápászkodunk a kanapéról, és amíg a srácok elmennek Paul-lal a kamionhoz, addig minket, lányokat és Josht egy headset-es nő elvezet a főszínpad mögé, egy kis beugróba.
   - Ezt a helyet jelölték ki nektek, mint a banda közeli barátainak. A családok egy másik helyen vannak elhelyezve. Innen mindenkit remekül fogtok látni, még Danielle Peazert is - hadarja el, majd magunkra hagy.
A műsor kezdetéig csak a sürgő-forgó embereket figyeljük, ahogy össze-vissza rohangálnak egyik öltözőből a másikba. Ahogy körbenézek a tömegen, megakad a szemem egy hosszú, szőke hajú lányon. Olyan ismerős valahonnan...
Látom, hogy ő is kiszúrt engem, és már éppen elkapnám a tekintetem róla, amikor mosolyogva hozzám siet:
   - Sophie! Te jó ég, mintha ezer éve lett volna június! - borul a nyakamba, és a hangjáról már rögtön felismerem a lányt:
   - Angelica! - ölelem vissza a szépségversenyről ismert, Barbie-baba kinézetű barátnőmet - jézus, de régen láttuk egymást!
   - Képzeld, anyuval Londonba költöztünk - tűr egy szőke tincset a füle mögé, miután elengedjük egymást - meg akartalak keresni, de... nem tudtam, emlékszel-e rám. Amúgy, te hogyhogy itt? - kérdezi végül.
   - Öhm... Harry-ék fellépnek, és...
   - Ó, tényleg - mosolyodik el - te és Harry Styles. És? Jól megvagytok?
   - Igen, nagyon szeretem - bólintok - és te hogyhogy itt?
   - A tánccsapatunkat beválogatták az egyik koreográfiához, már szinte április óta erre készülünk, és amikor kiderült, hogy mennem kell az országos szépségversenyre, annyira megijedtem, hogy ütni fogja akár csak egy próbámat is, hogy... de hál' istennek ez a szerencsétlenség elkerült.
   - Na! Akkor neked is megvan itt a rajongótáborod - vigyorgok rá.
   - Igen, szinte az egész família itt van, anya, keresztanyám, unokatesók, nagyszülők, féltesók... képzeld, még a barátom is eljött! - teszi hozzá izgatottan, amiből rögtön leszűröm, hogy nem olyan régi ez a kapcsolat.
   - Kicsim, el fogsz késni, és mindjárt jelenésed van! - hallok meg egy nagyon ismerős hangot. Chris...?
   - Ú, lépek... remélem, tetszeni fog az előadás! - nyom egy puszit az arcomra, majd Chris mellé lép, összekulcsolják az ujjaikat, és gyors csókot váltanak. Volt barátom észrevesz, és félénken int, mire halványan mosolyogva biccentek.
   - Az nem a volt barátod? - lép mellém Eleanor.
   - De - felelem természetes hangon, majd visszafordulok a lányokhoz.
   - És... ez... téged nem zavar? - kérdezi Virág, de csak megvonom a vállam.
   - Nem különösebben. Akármekkora is gyökér volt Chris, amikor szükségem volt valakire, meghallgatott. Plusz júniusban idehozott téged - ölelem át unokatesómat -, megérdemli a boldogságot.
   - Miért szakítottatok? - kérdezi Cat.
   - Megcsalt.
   - Ó... de egy köcsög! - erre mindnyájan felnevetünk - de most miért? Hát nem az? - vigyorodik el Cat is a mondata végére.
   - Azért... - pillantok Chris és Angelica után - jól mutatnak együtt. Remélem, sokáig együtt maradnak - mosolyodom el.
Virág rám néz, majd újra szorosan magához ölel. Csak most jöttem rá, hogy mennyit változott az életünk ezen a nyáron... és hogy ezáltal mennyit változtunk mi magunk is. Úgy tűnik, a Chris-szel való korszakomat végérvényesen is lezárhatom. Kezdek felnőni.

11 megjegyzés:

  1. Lux *_* milyen cuki lehetett már így elképzeltem :) <3 nagyon jó lett!! Zsófi én már L.Dreamer vagyok :D<333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. holy carrotpigeons Viri!!*-* ne már:DD<33 imádlak, ugyanúgy, ahogy a többi olvasómat is:))) <33 xx

      Törlés
  2. Ohh holy carrotpigeons!!! Ez ku*va jó lett Zsóó!!!! Imádom anyirra awwwwwww!!!!! Es a fiúk olyan hülyék de annyira imádom őket!!! "részletkérdés"!!!!!! Es juuuuj nagyon jooo!!!:)))<3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. juuuuuuuuuuuuj örülök, hogy tetszik Barbiiiii <3333 :))) részletkérdés jaja;)):))) köszönöööm<3333

      Törlés
  3. Viall <3 Sarry <3 LUX :)) <3 Lou <3 Elounor <3 Zayn <3 Liam <3 PAUL:D <3 Cat-Josh :) <3 STORYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYY <3<3<3 cant wait for the next, well done baby xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. juuuuuuuuj:))) glad you like it!!!:))) <333 love you xx

      Törlés
  4. vááááááá ez de asdfghjklhfg*-* siess a következővel wíí♥

    VálaszTörlés
  5. uuuh..:)imádomm;) olyan élethű az egész,és ez olyan jó:) <3

    VálaszTörlés
  6. Milyen régen néztem már be ide.. De nagyon nagyon jó rész lett és már olvasom is a kövit!!:)<3 xx

    VálaszTörlés